A kelmefestésből és textilnyomásból alakult ki, fő kelléke az indigó és a nyomódúc volt. Eredete egészen a 17. századig nyúlik vissza, ám látványossága még ma is érvényesül a népviseletet idéző, tradicionális stílusjegyeket felvonultató ruhák, lakástextilek mintázatán. Sötét és világos alapon, fehér mintázattal vegyítve, népi motívumok bűvöletében tettünk egy időutazást a kékség mélyébe.
(Kép: Lavie Blog)
A kékfestő eredete és a kékfestés eljárása
A kékfestés egy speciális, a textilek színezésére és mintázására szolgáló eljárás, amely kiemelkedő szerepet játszott a népviseleti öltözékek és a lakástextilek előállítása tekintetében. A textil kékre színezését az indigó biztosította, a kék háttérrel megjelenő fehér mintázat pedig a nyomódúcnak köszönhetően készült el. A kékfestés folyamata abból állt, hogy a fehér anyagra fa-, illetve fémformákkal nyomták a szigetelőanyagot, amely a mintázott felületnek a levegőtől való elzárására szolgált száradás után. A kelmét indigóból készült festékanyagban áztatták, majd az anyag a levegőn oxidálódva változott kék színre, mélysége pedig attól függően volt világosabb vagy sötétebb, hogy a merítést és levegőztetést hány alkalommal végezték el. Az anyag száradását követően a fedőanyag lemaratása következett, amely műveletnek köszönhetően tűnt elő a fehér mintázat, amely gyakran az adott térségben élő helyi hagyományok mozzanatait jelenítette meg.
(Kép: Pinterest)
A kékfestéshez szükséges festékanyag első megjelenése a 17. századi hajós kereskedelem időszakára tehető. Ebben a korszakban terjedt el a francia, angol és német területeken az ún. reservenyomású kékfestés a textilnyomás speciális ágaként. A kékfestés művészetét eredetileg céhek végezték, melyek közül az egyik legismertebb Lőcsén volt, ahol már 1608-tól maradtak fenn emlékek a kékfestés művészetéről, míg ipari méretet az óbudai Goldberger kékfestő műhelyben öltött.
A minták rejtekében
A textilnyomás történetét tekintve egészen a középkorig visszamenőleg megállapították, hogy a törekvés többnyire mindig a drága szövött textilek olcsóbb változatának létrehozása volt, vagyis a divatos mintázatot a kevésbé tehetős közönség számára is hozzáférhetővé kívánták tenni. Kezdetben az anyagon megjelenő mintázat bibliai eseményeket, Ádám és Éva történetét jelenítette meg, ám az egyszerűbb mintázatok, mint amilyen például a kockás, körkörös damasztszövés is megjelentek, csakúgy mint a népi hímzések, vagy akár a kalocsai nagyrózsás motívumok.
(Kép: Pinterest /www.kekfestocotton.co.uk/)
A mintázatot tekintve a trendek a 19. században az ország egyik felétől a másikig terjedtek. Ebben a folyamatban az országot járó vándorló legényeknek volt nagy szerepe, akik a kékfestés technikáját ismervén érkeztek egyik műhelyből a másikba, és a mesterek rendelkezésére bocsátották a kívánt mennyiségű kékfestő mintákat.
A kékfestő használata a mindennapokban
A kékfestő mind a női, mind a férfi viseletben, mind pedig a lakástextilek készítésében nagy szerepet játszott. Az öltözet tekintetében többnyire inkább a női viseletben jelentek meg a kékfestő motívumok, virágok, apró pettyek formájában. A minták ünnepi és normál hétköznapi ruhadarabokon, szoknyákon, blúzokon, kendőkön, kötényeken egyaránt jelen voltak, az ünnepélyes jelleg pedig a díszesebb motívumokban mutatkozott meg, mint amilyenek például a koszorús bordűrös virágos csíkok.
(Kép: Pinterest)
A férfiak öltözetében is felfedezhető volt a hétköznapi viseletben használt sima kék kötény, amelynek ünnepi változata koszorús formában készült, az alját és a szélét is virágos szegéllyel végigfuttatva, az alsó sarkába madármotívumot csempészve.
A kékfestő a zsebkendőkészítést is megihlette, így a zsebkendőkre is rákerültek a jellegzetes virágos, pettyes motívumok, míg a lakásokban használatos textilek körében az ágyneműkre, abroszokra voltak jellemzők a kékfestő minták. Létezett az ún. “reggelizőabrosz” és az “ebédlőabrosz”, amelyek közül előbbinél a szegélydíszen belül virágcsokrok, tejeskanna, kávéskanna, csésze, kifli és perec motívumok jelentek meg, míg az utóbbi mintázatán az ebédhez előkészített megterített asztal jelent meg tányérokkal és az evőeszközök mintázatával.
Kékfestő a ma emberének
A kékfestés hagyománya, amely az UNESCO szellemi kulturális világörökség listájára is felkerült, a ma emberének a régi korok népi művészetét, a hagyományok értékét hangsúlyozza és a felgyorsult világ folyton megújuló trendjei között a kékfestő mintázatok mintegy színfoltként tűnnek fel, nemcsak színezve az utcakép világát, hanem mindeközben hirdetve a népművészet maradandó értékeit.
(Kép: Pinterest /staceyedgar.com/)
A kékfestés művészetét megjelenítő ruhadarabokat és háztartási textileket az eziránt érdeklődők ma is megtalálhatják vásárokon, valamint a magyar népművészetet hirdető rendezvényeken.
A kékfestő népies mintázata a mai trendekkel vegyülve tradicionális, mégis színes és egyedi stílust kölcsönöz viselőjének. Az öltözet kéksége, egyedi fehér mintázata a városi zaj forgatagának rengetegében is képes megidézni a falusi mesterek műhelyeinek sok-sok évvel ezelőtt zakatoló kreativitását, a kékfestő legények országon belüli vándorútjait, amelyek célja a ma már világörökségnek minősülő művészeti érték minél többek számára való továbbadása volt.
Ahogy a mai trendek, úgy a kékfestés is fejlődött és új mintázatok jelentek meg a textilfestés e speciális ágazatában. A sok-sok minta a kék alapon fehér színű motívumokon kívül azonban másban is azonos: a művészeti értékeket, az időtálló népi jelleget, és a mindenkor örök szépséget képviselik.
/Felhasznált irodalom: Anyagi kultúra 2. KÉZMŰVESSÉG (főszerk.: Domokos Ottó) - www.mek.oszk.hu/
